Elemi. Zord. Varázslatos. Talán ezek a jelzők ugranak be elsőre, ha izlandra, különösen ha a téli izlandra gondolok. 

Átlagos január este volt. Talán valami sorozatot nézhettünk, közben nyomogattam a telefonom, pörgettem az e-mailjeimet. Pár percre elakadt a lélegzetem, fel sem fogom igazán, hogy mit olvasok. Ilyesmi állhatott az üzenetben: az esélytelenek nyugalmával érdeklődik egy menyasszony, hogy le tudnám-e fotózni mégis az esküvőjüket kettő hét múlva. IZLANDON! Elkapott az a zsibbasztóan bizsergető érzés, amikor nem is akarod elhinni, hogy ez a valóság. Persze, hogy el tudom vállalni! Azért a február holtszezon általában egy esküvői fotós életében, néha befut egy-két felkérés, de többnyire simán lehet egyik napról a másikra tervezni. Oké-oké… megyek a sarkkörre fotózni. Télen. Te jó ég! Tizenegy fokot mondanak. Mínuszban. Mit vegyek fel egyáltalán?! Ezeken a kérdéseken hamar túllendültünk és máris eljött az utazás napja. Hajnalban indult a gépem, eddigi leghosszabb repülőutam volt ez. Egyedül. Izgatottan. Az álom messziről elkerülte a szemem, nem bírtam olyan nyugalmi állapotba kerülni, hogy csak egy másodpercre is elszundítsak. Megláttam izland partjait. Hol fekete, hol hófödte, hol a fényt ritkán látó növények sárgájába hajló. Sütött a nap. Mintha most kelt volna fel, pedig már délelőtt tizenegy körül járhatott az óra mutatója. Micsoda fények!  

Egészen magával ragadott ez a semmihez nem hasonlítható téli táj. Eltörpül az ember a természet erejével szemben. Az élet furcsa játéka, hogy a következő izlandi utazásom is februárra esett. Eredetileg késő tavaszi kiruccanást terveztünk, de a covid annyiszor keresztül húzta a terveinket, hogy végül nekivágtunk februárban, amikor már lehetett utazni. Ha valaki nem szereti spontán élni az utazásokat, akkor azt javaslom, ne télen keresse fel ezt az országot. Meglehet, hogy az árak kedvezőbbek, viszont annyira kiszámíthatatlan és szélsőséges időjárási viszonyok uralkodnak, hogy simán lehet, hogy a szállásodon ragadsz, vagy pont azt a látványosságot nem tudod megnézni, amiért érkeztél. 

A Reykjanes-félszigetet és a déli-partot vettük a nyakunkba, a cél az volt, hogy eljussunk a gleccserlagúnákig, de azért ne hardcore módon. Szeretnénk pár percnél többet eltölteni egy-egy helyen, így az volt a terv, hogy ami kimarad, az kimarad, majd jövünk még talán ide ebben az életben. Nem a koránkelésről vagyok ismert – erről ma, a 10 hónapos kislányom mellett már másképp nyilatkozom, de önszántamból továbbra sem kelnék 8… khm reggel 9 előtt -, így minden reggelt egy kényelmes reggelivel indítottunk és inkább az éjszaka közepén jöttünk haza abban reménykedve, hogy talán a sarki fényhez is nagyobb szerencsénk lehet így.