Bármennyire is sablonos ez a mondat, Róma tényleg nem az a város, ahova elegendő az életben csupán egyszer eljutni. Mármint… nyilván szerencsés, aki eljut egyszer, akinek pedig többször van rá lehetősége, az még szerencsésebb. Tavaly kétszer is jártam itt és valami igazán felszabadító érzés az, amikor úgy térhetsz vissza, hogy nem „kell” besűríteni a klasszikus látványosságokat a programodba, hanem tényleg szabadon kószálhatsz naphosszat, amerre csak visz a lábad. Persze az attrakciókba így is belebotlasz, hiszen ez gyakorlatilag elkerülhetetlen, de a legjobb együtt élni a várossal. Enni, andalogni, nézelődni… hallgatni a sirályok kiabálását. (Mert ha valami, akkor ez biztosan hozzátartozik a városhoz.) Katával már viszonylag régóta tartjuk a kapcsolatot – aki egyébként csodálatos fotós -, készítettem róluk már sorozatot régebben a fagyos Balatonnál, ám most valami másra vágytak (most… akarom mondani tavaly márciusban) és elég gyorsan el is dőlt, hogy hova menjünk. Sodródjatok kicsit a római színekkel, hangulattal. Nekem mindig felüdülés.